2010. augusztus 27., péntek

Vitorlázás a Balatonon

Ki nem vágyna arra, hogy a Balatont ne csak a partjáról, hanem a víz közepéről élvezhesse. Ennek a lehetősége mindenki előtt adott és ez a lehetőség elég széles körben el is érhető. A legnyilvánvalóbb a fürdőzés és az úszás. De akadnak ennél sokkal kényelmesebb megoldások. Többek között a hajózás illetve a vitorlázás.

A legtöbb balatoni kikötőből nyári szezonban óránként felpattanhatunk egy sétahajóra és áthajókázhatunk - például Siófokról Balatonfüredre, majd az utunkat tovább tudjuk folytatni a csodálatos panorámájú Tihanyba.

A másik kalandosabb és sportosabb megoldás arra, hogy kimozduljunk a hétköznapok szürkeségéből a vitorlázás. Részt vehetünk kapitány irányította több napos vitorlástúrán vagy akár mi magunk is bérelhetünk vitorláshajót.

Az utóbbi menete egy kicsikét nehézkesebb, de  mindenképpen megéri a fáradozásokat. Amennyiben nem rendelkezünk vitorlásjogosítvánnyal, akkor iratkozunk be egy vitorlásiskolába, ahol pár nap alatt elsajátíthatjuk ennek a vizisportnak a csínyát-bínyát. Megtanuljuk a hajózási kreszt és a vitorlás vezetését. Miután minden szükséges papírt megszereztük, gyűjtsük magunk köré a barátainkat és béreljük egy vitorlást valamelyik hozzánk közelebb található kikötőben. Érdemes egy, de akár több napot is eltölteni a vízen. A legtöbb bérelhető hajó kabinos és fekvőhelyekkel van ellátva.

Ha felcsigázott ez a lehetőség, a következő helyen máris tudsz vitorlást bérelni: