2010. április 28., szerda

Erdélyi utazás: Szaplonca Vidám Temető

Ha Máramaros városától 21 kmt haladunk az országúton elérünk egy olyan helyhez, amit Szaploncanak - Sapanta - hívnak. A hely az ukrán határtól nem messze található Románia észak-nyugati részén.

Szaploncát már a 14. századi dokumentumokban említik, de az igazi hírnevét a híres "Vidám Temetőjének" köszönheti, ami egy néprajzi múzeum is egyben. A temető történelme úgy kezdődik, mint egy népmese: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg templom, amely egy tűz során leégett. A tűzben sok ember halálát lelte. A templomot újjáépítették, amely továbbra is ellátta egyházi teendőit. Ezzel egyidőben a helyi kultúrához hű emberek eltértek az átlagos európai emberektől, akik kellő komolysággal gyászolták halottaikat. Azt a filozófiát követték, mely szerint a lélek halhatatlan és egy új világ kapujához az út a halállal nyílik meg.

A Vidám Temető olyan emlékmű, mely bizonyítja, hogy a román emberek jó humorral rendelkeznek és úgy intenek búcsút halottaik lelkének, hogy ünnepelnek. Az emlékhely körülbelül 800 sírnak ad helyet, amelyek színesek, festettek és tele vannak írva versekkel, írásokkal, melyek az elhunyt életének eseményeit jelenítik meg. Ezek a versek néáha egyes szám első személyben íródtak, mintha csak a halott mondaná el mindezt. A kopjafák tölgyfából készültek és szintén képekkel jelenítik meg a halott életét.

Az egész temető ötletét és megtervezését egy helyi művész családból származó férfi vitte véghez, Stan Lon Patras. Ő hitt a színek erejében, például a Szaplonca kék szín a szabadság és remény, a piros a szerelem, a zöld az élet, míg a sárga a termékenység megjelenítője. Ezekkel a színekkel festette meg a képeket, melyek a sírokon találhatóak. Kb. 30 évvel ezelőtt hunyt el, de még halála előtt megfaragta a saját sírját, a ház pedig ma ma szintén múzeum.

A román Vidám Temető látogatása ideális helyszín egy kiránduláshoz. Ha Erdélybe utazunk szánjunk rá egy napot, hogy ellátogatunk a helyre mivel egyed látványban lesz részünk. Mielőtt útra kelnénk, foglaljuk egy Erdély szállást.

A londoni Tower

Az egyik legfenségesebb épület Londonban a Tower of London. Ez az épület egyben az Egyesült Királyság egyik leglátogatottabb látványossága. A palota Őfelsége királyi palotája és erődítménye, amit régen csak Towernek neveztek.
Az egyik legöregebb épülete, amelyet a brit kormány is használt valaha. Az épületegyüttes a Temze északi partján található, a keleti fele pedig egy nyitott tér, melyet Tower Hillnek neveznek. Ez a tér választja el a londoni belvárostól.

Hódító Vilmos építette az uralkodása idején a normann Fehér Tornyot - Norman White Tower - amely a mai napig a Tower of London közepén áll. Akkoriban az egyik funkciója az volt, hogy megvédje a normannokat a Londonban lakó emberektől. Ugyanakkor megvédte Londont a külső támadásoktól is. Egy Gundolf nevű férfit bíztak meg az építkezéssel, aki Rochester püspöke volt. A köveket az építkezéshez Franciaországból szállítottak a helyszínre. A legenda szerint a felhasznált habarcsot vadállatok vérével keverték össze.

III. Henrik uralkodása idején a Towert királyi palotává alakították össze és a meglévő épülethez még többet építettek. Az új területet és épületeket - Inmost Ward-nak azaz "Legmélyebb Szárnynak" nevezték el. A White Tower és a  Inmost Ward az Inner Ward - Belső Szárny - nevű részben helyezkednek el. Egy hatalmas nagy függönyszerű fal is található az Inner Ward nevű részben, amely védelmi funkciót töltött be. Amikor III. Henrik a területet még tovább szerette volna növelni, a keleti városfal ledőlt. A városlakók ezt természetfeletti jelként értelmezték és szerették volna, ha az építkezés abbamarad. A szavaik süket fülekre találtak és ezt követően már 13 torony díszelgett a Tower területén.

Természetesen a Belső Szárny mellett helyet kapott egy Külső Szárny is - Outer Ward, melynek 5 tornya a Temze felé néz. A folyó felől található egy bejárat is, melyet Traitor’s Gate-nek, Árulók Kapujának neveznek. Emellett a bejárat mellett egy nyugati kapu is illetve egy várárok is körülveszi az épületegyüttest.

Mindamellett, hogy a londoni Tower Anglia egyik leglátogatottabb épülete, egyben az ország legkísértettebb helye is. Ezt valószínűleg annak köszönheti, hogy sok kivégzésnek és kínzásnak is a helyszínéül szolgált. Az egyik legismertebb szellem Boleyn Anna szelleme, akit 1536-ban végzetek kis a Towerben. Több alkalommal látták a szellemét, ahogyan a saját fejével sétál a Tower területén. Boleyn Anna mellett, olyan hírességek is megjelentek már, mint VI. Henrik, Thomas Becket és Sir Walter Raleigh.

Egy másik látványosság az épületeken kivűl a koronaékszerek. A Tower nyújt nekik otthont, mióta egyszer ellopták őket a Westminster apátságból.

Amennyiben szeretnéd megnézni a Towert és a koronaékszereket, mindenképpen foglalj egy szobát ill. London szállást.

2010. április 26., hétfő

Hajdúszoboszló És Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő

Hajdúszoboszló Debrecentől 21 km-re fekvő város és Magyarország egyik legnagyobb termálvizű fürdőhelye. A 30 hektáros parkjában taláható strandja május 1-től szeptember 30-ig tart nyitva. A 13 medence kivétel nélkül nagy népszerűségnek örvend és a különböző élmény medencék, úszó,- hullám,- pezsgő,- és gyermekmedencék színesítik az ajánlatát. A gyermekek kedvencei a  gyerekmedencékben található játékelemek: vizilovak, fókák, teknősök.

A strand igazi slágere mediterrán tengerpart. A kristálytiszta, hullámzó vizű óriásmedence homokos partján kalózhajó és világítótorony nyújt egyedülálló látványt.

A  medencéken kívűl a sportcentrumban strandröplabda-, strandfoci-, streetball-, lábtenisz- és teniszpályák várják a sport szerelmeseit.

A strand területén található hazánk első víziparadicsoma, a 2000-ben épült Aquapark is, amelny egy 12 méter magas indító tornyokból indulva 9 különféle pályából választhatnak a idelátogató vendégek. A népszerű kalandcsúszdák, mint például a négypályás multicsúszda, kamikáze, hidrocsúszda, fekete lyuk, őrült folyam, óriás csúszda, big hole, twister, Niagara együtteses egy kilométert tesznek ki. Ezenkívűl a kicsiket minicsúszdák, a medencében álló élethű elefántok, vízivár csobogókkal, valamint fajátszótér szórakoztatja.

A nyugodtabb vízi élményekre vágyókat is várja valami: a sodró folyó.

Ahhoz, hogy mindezt élvezni tudjuk szükségünk van egy Hajdúszoboszló szállás ajánlatra ill. apartman Hajdúszoboszló területén.

2010. április 6., kedd

A turizmus fogalma

A turizmus az utazásnak az a módja, ami a pihenésre, kikapcsolódásra ill. üzleti célokra irányul. A turistát pedig úgy lehetne jellemezni, mint egy olyan embert, akik elhagyja megszokott környezetét legalább 24 órára, de kevesebb mint egy évre és mindezt kikapcsolódás ill. üzleti célok miatt teszi.

A turizmus az egyik legnépszerűbb iparággá vált. Csak 2008-ban több, mint 922 millió nemzetközi turista keresett fel különböző célpontokat, ami 1,9 %-os növekedés az előző évhez képest.

A gazdasági válságnak köszönhetően az ágazat csekély mértékű zuhanásba kezdett, aminek a mértéke 2%-ot tett ki és ez tovább fokozódott 2009-ben, amikor 4%-os csökkenés volt tapasztalható a válság mellett, a H1N1 vírusnak köszönhetően. Ez számokban kifejezve 880 millió turistát jelentett.

A turizmus sok országnak és szigetnek létfontosságú bevételt jelent. Ezek közé az országok közé tartozik Ausztrália, Egyiptom, Görögország, Thaiföld, a Bahamák, Fiji szigetek vagy a Maldív szigetek. A világ 10 legjobban látogatott országai közül az első helyet Franciaország uralja, megelőzve az Egyesült Államokat ill. Spanyolországot.
Ami a városokat illeti szintén a francia Párizs áll az élen, melyet London majd Bankok követ.

A legnépszerűbb fajtája a turizmusnak a nyaraló turizmus, de az elmúlt időben a téli turizmus iráni kereslet is megnövekedett. Az elmúlt évtizedekben pedig, olyan fajtái is teret nyertek, mint az ekoturizmus, agroturizmus vagy gyógyturizmus is népszerűvé váltak.

Ahhoz, hogy az adott helyen kellemesen ki lehessen kapcsolódni, szükség van megfelelő szállásra. A szálláshelyeknek rengeteg változata van, a több csillagos szállodáktól a legegyszerűbb ifjúsági szállásokig vagy magánszállásokig.

2010. április 5., hétfő

Páter apartmanok, Siófok egyik szállásajálata

Újépítésű családias apartmanház siófoki nagystrand strand bejáratával szemben mindössze 300-400m-re a siófoki városközponttól és a siófoki Coca Cola Beach Housetól ill. Coke Clubtól. Az apartmanház a Petőfi sétányon fekszik.







Ha a siófoki élet közelében szeretne néhány napot eltölteni, akkor szállásunk ideális választás. A szállás környezetében éttermek, báros és egyéb szórakozási lehetőségek találhatóak. Az igényesen berendezett Siófok szálláson 4 db kétágyas szoba zuhanyzóval és 9 két - négy és hat fős apartman található, mindegyikben színes tévével, tusolós és vécés fürdővel, jól felszerelt konyhával, étkezőrésszel és klímával.  A vendégház mellett napozó terasz fekszik felnőtt medencével és gyerekmedencével , napozóágyakkal és grillezési lehetőséggel. A szállás saját zárt parkolóval rendelkezik. Lehetőség van önellátására vagy a szálláshely saját éttermében étkezésre kívánság szerint a nyári szezonban.

Balatoni programok toplistája

Akármennyi külföldi kedvezményes utat is kínálnak fel nekünk, még mindig sokan vagyunk, akik  a Balatont választják egy hosszabb vagy rövidebb nyaralás célpontjául. A Balaton sekély és nyáron kellemes hőmérsékletű vize miatt rendkívül ideális kisgyermekes családok számára. De nemcsak a családok mekkája a tó, hanem fiatalok számára is sok programlehetőség kínálkozik. Íme néhány ok, hogy miért is válasszuk a Balatont:
  • Balaton Sound fesztivál Zamárdi
  • Siófoki fesztiválok és programok: Sió-Kanál Fesztivál, Balatoni Szezonnyitó, Stefánia Fesztivál, Bor és Kenyér Ünnepe, Tojásfesztivál és Coke Club
  • Borfesztivál Balatonfüreden, Badacsonyban és Balatonbogláron
  • Kastélyok és várak: Festetics kastély, Szigligeti vár...
  • Aqua parkok: Anagora Aquapark Balatonfüred
  • Reformkori városrész Balatonfüred
  • Vitorlás versenyek: Szezonnyitó, Kékszalag...
  • Off-Road Fesztivál Somogybabodon
  • Nemzetközi Harley Davidson Találkozó Alsóörsön
  • Levendula Fesztivál Tihanyban
Ne felejtség el a legfontosabbat: magyar vendégszeretet, hazai ízek, üdülési csekk és sok ezer kedvezményes Balaton szállás és apartman...